A fekete zongora
| Bolond hangszer: sír, nyerít és búg. |
| Fusson, akinek nincs bora, |
| Vak mestere tépi, cibálja, |
|
| Fejem zúgása, szemem könnye, |
| Ez mind, mind: ez a zongora. |
| Boros, bolond szívemnek vére |
Ez a fekete zongora.
http://mek.niif.hu/05500/05552/html/av0112.html
"Kovalovszky Miklós így foglalja össze a történetet; „A temetés után
felzaklatva és kimerülten menekül Varsányba. S ahogy érzéketlenné
kínzott idegekkel ott ült a tikkadt nyári csendben,
magányos hegedűszó szállt
ki a ház nyitott ablakán. Lenke,
az egyik Vészi-lány hegedült odabent. Ady szerette a zenét,
érzékeny volt a hangok varázsára,
s most szinte mozdulatlanná babonázva hallgatta az iskolásan ütemezett,
szaggatott dallamot.
A ködös érzés egyszerre tiszta képpé sűrűsödött,
szavakká formálódott:
A fekete hegedű”.
(Kovalovszky Miklós: Ady Endre. Beszélő tájak. Bp., 1963. 271.) Ez a
fantázia által kiszínezett kép jól mutatja Ady ekkori lelkiállapotát."
"A vers ama kevés költemények közé tartozik,
amelyeket Ady maga is magyaráz. 1909. nov. 27-én este a Royalban
Poéta és publikum címmel tartott előadásában ezt mondja: „Eredetileg azt is akartam,
hogy ez estén Tömb Szilárdja leszek magamnak,
s megpróbálom magamat magyarázni. Szerencsére
meggondoltam a dolgot,
s most már csak annyit kérek: ne ijedjenek meg Önök még a híres
fekete zongorától se. Ha a hatalmas Istent szabad volt ezer meg ezer vallásban mindig másként látni,
s ha szabad volt őt szakállas öreg férfiúnak
is festeni,
a szegény,
mindnyájunkkal rendelkező Sors is kiheveri,
ha én egy hangulatban titokzatos,
fekete zongorának éreztem és hallottam,
melynek hangjára táncoljuk el és ki valamennyien ezt a mi bús,
szegény,
végzetes életünket.” (
AEÖPM X. 23–24.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése