Kerek erdö

Ezt a történetet sok ével ezelőtt, talán már 10 éve irtam le. Azóta apukám már nem kérdezget, egy mosolyal és tanácstalan hanggal igeneket vállaszol. Beléje szált az Alzheimer kor. Amennyire szomorú a dolog annyira csolálatos is. Nem tudja előidézni az emlékeit, ezért a gondolkodása megváltozott. Viszont  érzékszervei nagyrésze még működnek. Nevemet, koromat nem tudja, de tudja, hogy hozzátartozók. Fején mindig- alvas közben is- sapka van. Ha skypon meglát engem a képernyőn, odadobja a sapkáját.  Ha a hiradó megy a 'csunya' embereket kiszemeli. Ha emlékeket idézek fel neki, nyevet és sir.  Mintha az emlékei beleköltöztek volna a testébe, a gondolkodása meg beköltözött az érzékelésébe- a lelkébe .   A szemeiben  'beszél' gondolati koncepciók nélkül.....ilyen a mostani apukám. De régen folyamatosan, beszélt, mesélt, mérgelődött, hangoskodott.

Legyen álmod


Gyerekkoromban, de még most is, apám kedvenc kérdése a következő volt
- 'Lánykám, mit álmodtál?'
  Erre én, -Semmit.
- Mi az, hogy semmit?
 -Azt, hogy semmit.. ( valóban azt jelentette hagyjon békén, nem akarom elmondani.)
Ez a párbeszéd addig folytatódott/folytatódik, míg vissza nem kérdeztem, Ö mit álmodott. Az egész beszélgetésnek a lényege az volt hogy Ö ezt elmondhassa.
           - Miért, apu te mit álmodtál?'
           - Én, lánykám, hát gömbölyű volt és gurult'
Ez a mondat még a mai napon is melegséggel tölti el szívemet. Talán a tiéteket is. Mind ezt a következő versike idézte fel bennem.

LEGYEN ÁLMOD...
Takaród hadd igazítsam,
puha párnád kisimítsam,
legyen álmod kerek erdő,
madaras rét, bokor-ernyő. (Weöres Sándor)